S.O.S.

Munkanélküliség

Mikor beleesel a létszám leépítésbe, vagy bármilyen okból elveszted az állásodat, a kezdeti felszabadultság után (ha volt ilyen), hamarosan azt kezded érezni, mintha az életed mozgató rugója elveszett, vagy elszakadt volna. Nincs ami hajtson, nincs hová menned, mintha nem lenne rád szüksége a társadalomnak. Pedig ha tudnád, hogy micsoda értékes idők ezek arra, hogy valami újat kezdj! Persze olyankor, mikor a megélhetésünk kerül veszélybe, nem igazán a jó dolgok lebegnek a szemeink előtt. Én mindig azt vallottam, hogy aki akar dolgozni, az talál munkát. Ennek ellenére, nem egyszer volt olyan időszak az életemben, hogy legalább két évig nem volt állásom. Sajnos előfordul, hogy az embernek, valamilyen oknál fogva, szelektálnia kell a kínálkozó álláslehetőségeket. Akár az egészsége miatt, akár az időbeosztás miatt, mindegy. A lényeg ugyanaz: csökkennek az esélyek egy megfelelő állásra. Egyre nehezebb komoly, biztos anyagi hátteret nyújtó állást találni, hát még ha szelektálnunk kell. Nem csak anyagilag, de lelkileg is megviseli az embert, egy munkanélküli időszak és minél hosszabbra nyúlik ez az állapot, annál megterhelőbb. Szeretnénk, a munkanélküliség kérdéskörét, egy olyan aspektusból is megvizsgálni, melyet a legtöbben figyelmen kívül hagynak, ugyanakkor, a legnagyobb segítséget nyújthatja, problémáink megoldásában. Ahelyett, hogy elkezdeném fejtegetni ezt az ún. megoldást, leírom miként segített nekem.

Tragédiát megélni

Tragédiának általában azt szoktuk nevezni, mikor csapás ér minket az életünknek azon a területén, mely nagyon, vagy a legfontosabb számunkra. Akár el is veszíthetünk valakit vagy valamit, akire, vagy amire, szinte az életünket alapoztuk. Lehet ez egy üzlet, pénzforrás, egzisztencia, esetleg egy kedves személy. A tragédia mértéke attól függ, mennyire építettünk arra a dologra, melyet a negatív változás érintett, vagy mennyire állt közel a szívünkhöz. Ha például fizikai munkánkkal egyedül tartottunk el egy több fős családot és váratlanul egy súlyos, akár életre szóló következményekkel járó balesetet szenvedünk, az egy tragédia számunkra.

A dohányzás

Miért használják a nikotint?

Az első cigaretta elszívása szinte minden esetben kellemetlen hatásokkal, hányingerrel, szédüléssel, fázással, rosszulléttel jár. Ezek a tünetek a folyamatos használat, a hozzászokás és a függőség kialakulása során eltűnnek, de a használattal történő felhagyáskor 1-2 órán belül egyéb kellemetlen tünetek (ingerlékenység, nyugtalanság, stb. lásd az elvonási tüneteknél) jelentkeznek.

A dohányzás függőséget kialakító hatása többek között abban jelentkezik, hogy a cigaretta elszívása megszünteti az elvonási tüneteket. A dohányzásnak tehát önmagában nincsen jelentős pozitív hatása, a pozitív hatás inkább abban jelentkezik, hogy dohányzáskor eltűnnek a negatív elvonási tünetek. Sokan azt tapasztalják, hogy a dohányzás nyugtató hatású. Ez nem így van. A nikotin éppen ellenkezőleg stimuláns szer. A nyugtató hatás abban rejlik, hogy a dohányzás megszünteti a kellemetlen elvonási tüneteket
 

A drog mint szenvedélybetegség

Mit nevezünk drognak?

A drog szó, vagy pszichoaktív szer kifejezés helyett gyakran használja a köznyelv a kábítószer fogalmat. Ez nem szerencsés, hiszen nem minden drog tekinthető kábító hatású szernek. Kábító hatásúak a szerves oldószerek, vagy az opiátok, viszont például a marihuána, vagy az amfetamin egészen más módon hat a szervezetre. Ezeket a szereket tehát nem szerencsés kábítószernek nevezni. A kábítószer kifejezés jogi és nem orvosi vagy gyógyszerészeti fogalom.

 

Szenvedélybetegség

A szenvedélybetegségről

 Az emberi lélekkel kapcsolatos problémák, egy ponton biztosan összekapcsolódnak (melyre majd a későbbiekben térek ki bővebben), ezért nehéz számomra szétválasztani őket. Mikor egy ember valami miatt boldogtalannak érzi magát, esetleg kudarcosnak éli meg az életének valamely területét és nem kap a fennálló problémájára megfelelő segítséget, gyakran dönt úgy, hogy megpróbálja valamelyest tompítani a helyzetből adódó belső békétlenséget, lelki fájdalmat.
 

Depresszió

Egy kis segítség. Hallgassatok bele!

Kattints ide és olvasd el, hogyan szabadult meg valaki az anorexia és a súlyos depresszió halálos szorításából!

A depressziórol általában

Törekedj arra, hogy a depresszió okait szüntesd meg ne csak a tüneteit. A legtöbb pszichiáter egyetért abban, hogy a depresszió okai a tüneteknél sokkal mélyebben keresendok. Ne pusztán a depresszió miatt aggódj; próbáld meg a többi fontos problémát is megtalálni. Ismerd fel, hogy nem alapozhatod életedet az érzelmeidre. Vannak dolgok az életben, mikor muszáj úgy meghoznunk döntéseket, hogy azt egy logikus gondolkodásra építjük fel, nem pedig érzelmekre. Például egy autó megvásárlásánál, bizony bele kell hallgatnunk a motorba, meg kell tudnunk hány éves az autó, mennyit mentek vele. Nem elég csak annyit tudni róla, hogy kívül belül szép és márkás, mert akkor könnyen ott hagy minket az út szélén. Bizony az élet sok területén, előre kell gondolkodnunk és a háttérbe kell szorítani érzéseinket. Ha például az életünkre tekintünk, gondolhatjuk azt, hogy :

Tartalom átvétel