Több mint tíz évvel ezelőtt létezett már pünkösdi gyülekeze tOrosházán , mely körülbelül 30 taggal működött. Gyakran jöttek vendég szolgálók, hálaadó napot is tartott a gyülekezet, rendszeres istentiszteleteket, evangelizációkat stb. Kiépült kapcsolataik, ismertségi rendszerük volt mind a városban, mind a környékbeli településeken és saját ingatlannal is rendelkezett a gyülekezet. Ám egy napon ez az egész megszűnt, amikor váratlanul a gyülekezeti épület el kellett adni és a vezető házaspár családi okok miatt elköltözött. Mivel nem volt aki tovább vigye ezt a szolgálatot, így sajnos a tagok szétszéledtek és közel 10 évnyi pusztaság következett rájuk. Voltak, akik más egyházakhoz csatlakoztak, hogy ne távolodjanak el Istentől és olyanok is, akik eltávolodtak Tőle. Én Urbán L. Tamás 2006 decemberében költöztem Orosházára, mert az Úr ott adott nekem feleséget.Nagyon hiányoltam egy olyan gyülekezetet, melyet olyan emberek alkotnak, akik hasonlóképpen gondolkodnak Istenről, mint én. Sokat imádkoztam azért, hogy ilyen embereket megismerjek a városban, ahol nem voltak azelőtt ismerőseim, leszámítva a feleségemet és családját. Imádkoztam és imádkoztam, mígnem megismerhettem egy házaspárt, akik pünkösdi háttérből származtak és többet akartak kapni Istenből. Velük is imádkoztunk, hogy Isten indítson el valami új szolgálatot, egy új irányt itt Orosházán. Erre igéretet is kaptunk az Úrtól, (Apostolok cselekedetei 18:10) melyet én azóta is nagyon komolyan veszek. Egy napon hírt hallottam, hogy a régi gyülekezetet vezető házaspár vissza szeretne költözni Orosházára és a Magyar Pünkösdi Egyházzal közösen ingatlant szeretnének vásárolni. Ekkor még inkább elkezdtem reménykedni, hogy Isten ígérete valóra fog válni és elkezd valami újat ebben a városban. Visszaköltöztek a testvérek és meglett az ingatlan is. Elkezdtünk összejárni és kezdtek vissza szállingózni a régi testvérek is, sőt újak is jöttek, megtértek és bemerítkeztek.Jelenleg a Magyar Pünkösdi Egyház Orosházi Misszióállomása vagyunk és anyagyülekezetünk, az Újkígyósi Pünkösdi Gyülekezet. Elérhetőségeink: Lelkipásztorunk: Vörös István Tel.: +36-70/776-8575 Email: istvanvoros@freemail.hu Helyi megbízott vezető: Urbán L. Tamás Tel.: +36-70/776-7768 Email: urbanltamas@gmail.com További vezető testvér: Kovács György Tel.: +36-70/411-8922 Címünk: 5900 Orosháza Gizella u. 33 Összejöveteleink: Minden vasárnap 08:45-től imaóra, 9:30-tól istentisztelet Szolgálók: Urbán L. Tamás, Kovács György, vidéki vendégszolgálók Békésről, Kiskőrösről, Újkígyósról Makóról stb...
|
|||








