Mulamba Manikai feleségével és fiával, Kinshasa Mikondo kerületében, a Lumbi utcában lakott. Szomszédaiktól és családjuk nagy részétől eltérően, keresztények voltak. Amikor Mulamba meghallotta, hogy Kinshasa belvárosában összejövetelek lesznek, ahol egy Amerikából jött ember fogja Isten igéjét prédikálni, úgy szervezte át munkáját, hogy részt tudjon venni. Amikor az Istentisztelet után hazament, elszörnyedve tudta meg, hogy hatéves fia, Katsinyi, súlyosan megbetegedett. Mulamba elmondta, mi történt ezután:

„Mire hazamentem az összejövetelről, a fiam megbénult. Nem tudott enni, állni, ülni. Bőre forrónak tűnt, amikor megérintettük. A feleségem odahívta, az idősebbik bátyámat, Kuambát. Ő rám förmedt:
- A fiad beteg. Hogyan lehet neked Isten dolga fontosabb, mint a gyereked élete?
Kedd reggel, elvittük a bátyámmal, a gyereket a munkahelyemen lévő orvosi rendelőbe. Megvizsgálták és elmondták nekünk, hogy agymaláriája van. Nagyon súlyos volt. Azt mondták, hogy menjünk másnap a Mikondo – kórházba, ott fognak neki gyógyszert adni. Szerda reggel, nagyon korán kellett kelnünk, hogy időben eljussunk, a kórházba. Nagyon aggódtam. Már huszonnégy órája, hogy a fiam, nem szólt egy szót sem. Nem mozdult. Ahogy közeledtünk a kórházhoz, a gyermek megfeszítette a hátát és hátravetette a fejét, majd teljesen elernyedt. A szíve nem dobogott. Meghalt, a karjaim között. Ez, hajnali négy körül történt. Az orvos, a kórházban, beadott neki egy injekciót, hogy feléledjen. Nem történt semmi. Tűket szúrt a karjaiba és a mellkasába. Semmi reakció. Tüzet gyújtott és a fiam lábához tartotta. Semmi. Végül közölte:
- A fiad meghalt. Nem tehetek semmit érte. Vidd el Kinshasába, a Mama Yemo kórházba és kérj neki egy halotti bizonyítványt, hogy eltemethesd!

A kórházban, egy pillantást vetettek a fiamra és azt mondták: - Meghalt.
- Nem tehetnénk semmit? – kérdeztem.
- Engedélyt kell vásárolnod, hogy eltemethesd a fiadat.
Nem volt pénzem. Így otthagytam a fiam holttestét a bátyámmal. Elindultam a munkahelyemre, hogy ott valahogy kölcsönt szerezzek.

Másnap mindnyájan elmentünk az összejövetelre. Elmentünk, hogy szemtől szembe lássuk azt az embert, aki ezt a csodát bejelentette. Láttuk, ahogy a vakok visszakapják a látásukat. Láttuk a bénákat, ahogy eldobták a mankóikat. Amikor ezeket a dolgokat láttuk azt mondtuk, hogy Isten jó. Az egész családunk megtért. Hittünk az Úr Jézus Krisztusban.”