
"Olyan ez, mintha Isten ujja Sergio Scataglini szívének falaira írt volna és ezután Sergio kitépte volna a lapokat, hogy átadja azokat nekünk, ebben a könyvben. Az Úr azt mondja Sergiónak: "Szentség" és Sergio azt mondja nekünk: "Szentség". Mások is mondták ugyanezt, de nem azzal a mély meggyőződéssel, amelyet e könyv oldalain talál az olvasó. Senki sem beszélhet ugyanis meggyőzően Isten tüzéről, ha az még nem "égette meg" őt. Isten tüze, kétségkívül megérintette Sergiót; s ő a tűz által egyszeriben Ézsaiás testvérévé vált. Ézsaiás ugyanis azt mondta, látta az Urat magas és fenséges trónon ülni, és egy angyal megégette a száját. Sergio, a te ajkaid lángolnak, és ez a könyv is. Bár mindnyájan ugyanígy lángra kaphatnánk!" (Tommy Tenney: Az "Isten szerelmesei című könyv szerzője.)
Idézet: Gondolatban már megírtam a gyülekezet előtt mondandó beszédemet és tudtam, mit mondjak nekik arról, hogy ne rémüljenek meg Istennek eme új tüzétől. Már többféle változatot hallhattak és elhatároztam, hogy gyülekezetemben nem lehetnek szakadások ilyen dolgok miatt. Ám amikor a hét közepe elérkezett, s visszatértem a szószékre, az ébredés az első percben kirobbant. Emlékszem, hogy beléptem a templomba, elindultam a pulpitus felé, megfogtam a mikrofont, s Isten abban a pillanatban a földre kényszerített. Rövidesen, az egész gyülekezet térdelt, vagy a földön nyöszörgött a bűnbánattól. Sokan bocsánatot kértek egymástól, maga az alkalom, pedig órákon át tartott. Ettől fogva, 1997 júniusától kezdve, az ébredés kezdeteit tapasztalhattuk gyülekezetünkben: sok ember adta át az életét Krisztusnak és a bűnbánat és az új elkötelezettség Szelleme látogatta meg közösségünket."
"Sergio Scataglini az Argentínai Menny Kapuja Gyülekezet pásztora, a kaliforniai Pasadenában, a Fuller Theological Seminaryben végezte tanulmányait. Isten Sergiónak adta azt a szolgálatot, hogy másokkal is megossza, a szent élet iránti elkötelezettségét. La Platában él Kathyvel, a feleségével és három gyermekükkel."