A szeretet csodákra képes

Mahes Chavda: A szeretet csodákra képes
"Hirtelen arra figyeltem fel, hogy egy vakítóan fehér fény közeledik hozzám, megfordultam és egy férfit láttam felém jönni. azonnal tudtam ki az, Jézus volt. Mahes Chavda Kenyában, Mombasában született egy ismert hindu tanító fiaként. Csalódot ember volt, amíg a Bibliához nem fordult. Egy éjszaka látomás szólt hozzá és ekkor átadta az életét Jézus Krisztusnak. Egy texasi egyetem hallgatójaként megérintette a Szentlélek ereje. Szinte akaratától függetlenül fejlődött ki rendkívüli szolgálata. Végigjárva a világot Isten arra használja őt, hogy gonosz szellemektől szabadítsa meg az embereket, halottakat támasszon fel, vakok szeme világát adja vissza és ezreket vezessen Jézus Krisztushoz. Szolgálata, különösen a világ szegényei felé ma is tart. Az ő bizonyságán keresztül Isten, a te hitedet is bátorítja."

Részlet: "Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Ráébredtem, hogy Jézus, aki kétezer ével ezelőtt élt, ma is él,és az eltelt időben egy cseppet sem változott. Mindent, amit annak idején cselekedett, ma is megteszi: megbocsájtja a bűnöket, felemeli a lesújtottakat, táplálja az éhezőket, és meggyógyítja a betegeket. Meggyógyítja a betegeket. Ez a gondolat elállította a lélegzetemet. Jézus mindig meggyógyította azokat akik betegek voltak, még ha a halálhoz közel álltak is. Voltak idők, ahogyan az evangéliumok írják, hogy egész városok jöttek hozzá, magokkal hozva azokat, akik betegek voltak és Ő mindegyiküket meggyógyította. Lehetséges volna, hogy ezt ma is megteszi? Lehetséges volna, hogy még.....? Nehezen lélegeztem. "Uram - szólaltam meg - , meg tudnád gyógyítani az ...... anyámat? Azonnal érzékeltem a válaszát: egy csendes halk hang volt, mélyen a bensőmben: -Imádkozz érte! -

Imádkozzam érte? De hogyan? Uram! - mondtam - Hogyan imádkozzam érte? Ő Londonban van és én Texasban. - Az Én Szellemem számára nincsen távolság. - válaszolt az Úr. - Imádkozz az anyádért! Kérj engem, hogy gyógyítsam meg őt! Soha nem tettem még ilyet. Nem tudtam mit kell mondani. Így egyszerűen ezt mondtam: - Uram! Kérlek gyógyítsd meg az anyámat! Nem a legékesszólóbb ima, de abban a pillanatban csak ennyi jutott eszembe. Természetesen a Szent Szellem számára elég volt. Körülbelül két héttel később újabb levelet kaptam a bátyámtól. Megírta, hogy édesanyánk csodálatos módon meggyógyult a betegségéből. Az orvosok nyomát sem találták testében a csontráknak. Mindez 1972-ben történt. Anyám azóta is él és jól van, bár már hetvenes éveiben jár."

Mahesh Chavda

Egy ismerősömet érdekli A  szeretet csodákra képes. Hol lehetne beszerezni?