Május

2011. 05. 31.

Ha tudnék dalt írni,

megírnám és teljes szívből énekelném

Neked, hogy szeretlek.

Ha tudnám, megtenném

és aki látná, hogyan,

s mit éneklek a Szentnek,

elhinné végre, hogy létezel,

elhinnék, hogy mindenkit szeretsz.

Ha tehetném,

a szívem dalban önteném ki eléd.

Úgy is ismered minden gondolatom,

de mégis, újra és újra megtenném.

Nincs jobb, nincs szebb egy őszinte szívnél,

nincs-e világon jobb hely,

a Szentek Szentjénél.

Lábaid előtt, ott az otthonom,

dicső tróntermedbe, haza vágyódom.

A szívem a Tiéd,

testem, lelkem, mindenem,

Királyok Királya, a kezedbe teszem.

Ne engedj el kérlek,

csak fogd mindig a kezem,

erős, dicső jobboddal,

vezesd az életem!

Hisz nincsen semmim.

Tiéd az életem.

Istenem.

 

2011. 05. 29.

Tegnap Békéscsabán voltunk, egy gyógyszerész továbbképzésen. Amíg a feleségem bent volt, addig én, 9-15 óráig igyekeztem Istennel lenni. A Bibliámmal sétáltam, olvastam, imádkoztam, zenét hallgattam stb... Aztán mikor eljött az ideje és megéheztem, nem találtam a közelben helyet, ahol olcsó ennivalót vehettem volna, ezért imádkoztam, hogy ha kedves vagyok az Úr előtt és még mindig szeret engem, akkor megtehetné, hogy szerez nekem valami finom ennivalót . Hát én már csak ilyen vagyok Nem telt bele néhány perc, hívott a feleségem, hogy ott vár engem pár darab szendviccsel. Hát nagyon finomak voltak, de azért voltam a leghálásabb, hogy Isten ismét megmutatta a szeretetét felém. A bizonyságokban mindig ez kell legyen a lényeg, hogy Isten megmutatja mennyire szeret minket. Egyszerűen kézzel foghatóvá válik az, ahogyan Isten szeret minket és azt érezhetjük, hogy a Mindenható a tenyerén hordoz. Nekünk ez nagyon jó, de Istennek is nagyon jó, amikor mi is szeretjük Őt, a szeretetére, a mi szeretetünkkel válaszolunk. Ez olyan, mint mikor szerelmesek vagyunk, csak itt nem kell félnünk attól, hogy a másik átvág, megcsal, elhagy minket, vagy meghal. Szerelmesnek lenni Istenben - EZ AZ IGAZI KINCS!!! Ezt senki, soha el nem veheti tőled. Törekedj rá, keresd Isten szerelmét és te leszel a legboldogabb ember az egész világon. Ez tuti és nem egy kitalátl vallási duma.

Gyermeknap alkalmából nézzétek meg ezt az aranyos videót! Isten áldjon meg minden gyermeket!

"Legyetek olyanok mint a kisgyermekek, különben nem juthattok be a mennyek országába."

 

2011. 05. 27.

Néhány vidám pillanat:


szólj hozzá: Kutya dilik

 

 

2011. 05. 25.

Szeret minket Isten és itt lakik velünk a házunkban, itt van közöttünk. Hiszem, tudom és érzem a jelenlétét. Bármilyen bajokban, bármilyen problémákban vagyunk is, az Ő jelenléte körül öleli az egész életünket és mind a hatunkat. Itt jár Szent Szelleme által a házunkban és ez nagyon jó érzés, nagyon jó tudni ezt. Hogy miért vagyok ebben olyan biztos? Nagyképűség, arrogáns kijelentés ilyet állítani? Onnan tudom, mert mindenki, aki igyekszik Isten akarata szerint élni, keresi Őt és hisz Benne, azzal vele van és megmutatja magát neki. Mi akkor is igyekszünk Isten akarata, az Ő igéje szerint élni az életünket, ha ez miatt hátrányokat kell elszenvednünk. Most is ilyen helyzeteken megyünk át, de hiszünk az Úrban, hogy meg fog segíteni minket. Meg is fog és amikor ez megtörténik majd, ide le fogom írni azt is és elolvashatjátok.

Én így hiszek Istenben és tudom, hogy ez kedves Őelőtte. Ha pedig úgy döntene, hogy mégsem segít rajtunk a nehézségekben, akkor is Ő a legfantasztikusabb személy, akit valaha is ismertem életem folyamán. Senki, még csak nem is hasonlított hozzá és nem is fog. Ezt nem elfogultságból, hanem tapasztalatból írom, ugyanis olyan helyzetekben is segített nekem, amikor senki más nem tudott. Olyankor is szeretett és biztatott, amikor mások bolondnak néztek, elfordultak tőlem. A legreménytelenebb élethelyzetekben, amiket el tudsz képzeni, Isten sosem hagyott cserben. Amikor az emberi teljesítőképesség a végéhez ér, az Ő hatalma, még csak akkor kezdődik. Amikor az emberi szeretetnek vége, Ő még csak akkor kezd szeretni és úgy, ahogy senki nem tud. Nem azt nézi, hogy ki vagy, mire vagy képes és mennyire vagy jó, hanem azt, hogy Ő maga alkotott. Ezért a szeretetért semmit nem kell tenned, ezt nem lehet kiérdemelni. Ez a tiéd és az enyém. A miénk.

Az a gondolat jutott ma eszembe, hogy ez a világ nem szeret hallani Jézusról, mert ez a név valahogy szembesíti azzal az embereket, hogy bűnösök. Viszont Jézus nem ezt mondja, nem ezt sugallja az felénk, hanem azt, hogy: - Nagyon szeretlek. Eltöröltem a vétkeidet, mert szeretlek és nem emlékezem meg róluk.

 

2011. 05. 24.

Háááááááááát íme, a BIG DAY! Vége a sulinak. A jó oldala, hogy nem kell menni többet, a rossz oldala, hogy nem találkozunk így együtt a csapattal. Jó kis csapi, máris hiányzik.

Képzeljétek mekkora csoda történt velem: Mióta csak tudtam, hogy létezik gyakorlatból olyan, hogy 14-es tétel, a reggelizésről, egyfolytában az hajtogattam, hogy ezt szeretném húzni a vizsgán és többször imádkoztam is ezért. Tudtam, hogy Isten meg tudja ezt tenni, a kérdés csak az volt, hogy akarja-e. Már ma hajnali négykor is ezért (is) imádkoztam. Mikor oda kerültem a vizsgán, hogy tételt húzzak, természetesen össze voltak keverve a tételek és ha jól tudom, 25 tétel volt. Húztam és 14-es lett. Bár már sokszor láttam az életemben Isten csodáit, de ezen nagyon meglepődtem. A reggeliztetést húztam. Még olyan emberek is, akik egyébként nem hívők, néhányan még ők is azt mondták, hogy Isten velem van. Én tudom, hogy így van és ez nem nagyképűség, mert mindenkivel vele van aki hisz és bízik benne. Én még akkor is hittem, hogy Isten meg tudja adni ezt az egy tételt nekem, amikor mások jót nevettek rajta.

Nagyon hálás vagyok neked Uram!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! El sem tudom mondani. Nem annyira azért a 14-es tételért, hanem mert újra megmutattad, hogy szeretsz és velem vagy. Nagyon köszönöm. Én ilyen csodákat szeretnék az életemben, amikor nem az ajándékod, hanem a személyed a kincs. Az, hogy újra láthattalak. Ámen.

 

2011. 05. 23.

Nézzétek meg ezt a rövid kis videót! Eszméletlen király. Hogy mennyit tudunk mi nyafogni Istennek olyan dolgokért, melyek számunkra nagyon komolyak, ám másoknak sokkal nehezebb harcai lehetnek mint nekünk. Ha pedig megnéztétek, imádkozhattok értem, mert holnap lesz az utolsó vizsgám! Hajnali 5 előtt kell indulnom és remélem, hamar végzek, túl leszek rajta ÉS KÉSZ .

 

 

2011. 05. 22.

Ma arról beszéltem a gyülekezetben, hogy miként kell kezelnünk a problémáinkat. Olvastam egy rövid történetet a Bibliából arról, hogy a tanítványok hogy elszomorodtak, amikor Jézus arról beszélt, hogy el fogják fogni és ki fogják végezni. Azért szomorodtak el, mert nem tudták előre, hogy ennek következtében, hány és hány millió hívő ember lesz majd a világon és, hogy ennek sajnos a bűneink miatt meg kell lennie. Ha Jézus szemeivel láttak volna, talán nem szomorodtak volna el annyira. Ha mi is Isten szemeivel tudnánk látni, amikor bajok és gondok érnek minket, akkor nem akadnánk ki annyira. Nehéz az Ő szemeivel néznünk, amikor nyomás alatt vagyunk. Amikor már imádkozni sem tudunk, akkor csináljuk azt, amit szívből meg tudunk tenni az Úrért! Ha csak magunkban tudunk imádkozni, akkor azt. Ha csak énekelni, dicsőíteni tudunk, akkor azt. Ha már meg sem tudunk szólalni, akkor csak bízzunk Istenben, Neki az is elég. Csak bízni akkor is, amikor már meg sem tudunk szólalni. Csak hinni, csak bízni, hogy Ő meg fog segíteni, mert megígérte annyi helyen a Bibliában és Ő nem hazudik. Mi is bajban vagyunk már egy ideje, de ahogy Isten meg tudott segíteni minket azelőtt, meg fogja tenni ez után is. Ez tuti!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ámen.

 

2011. 05. 21.

Ha nem is gyönyörű, közeli képek, de azt talán elárulják, hogy PINTÉR BÉCI OROSHÁZÁN JÁRT!!!!!!!  Juppííí. Jó kis koncert volt. Az evangélikusok szervezték, a város főterén. Elég sokan eljöttek, Hála Istennek. Legalább láttam arcokat, akik hívők ebben a városban. Biztos többen is vannak, de jó volt látni olyanokat, akikről semmit nem tudtam és ott voltak, figyeltek, énekeltek. Van Istennek népe ebben a városban. Dicsőség Istennek! Csak tudni kell, hogyan lehet őket egybe fogni, összehívni.

leftleft

 

2011. 05. 18.

Ma megfogalmaztam a Szegénység Misszió három, alapvető célkitűzését. Íme:

Célkitűzéseink:

-  A Szegénység Misszió, lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni anyagilag mindazoknak, akik segítségért fordulnak hozzánk. A visszaélések elkerülése érdekében mindezt környezettanulmány és Isten vezetése alapján igyekszünk megvalósítani. Akik segítségért fordulnak a Szegénység Misszióhoz, vállalniuk kell, hogy munkatársunk felkeresi őket és tájékozódik anyagi, szociális és mentális helyzetük felől!

- Missziónk továbbá célul tűzte ki azt is, hogy a rászorulókat szeretnénk közelebb vinni a pénzzel történő helyes bánásmódhoz is. Egyszerűen szólva, nem csupán halat, hanem horgászbotot szertnénk adni a hozzánk fordulók kezébe. Tesszük mindezt a saját költségünkön Isten dicsőségére, a " Kiút az anyagi problémákból " című kiadványunk ingyenes eljuttatásával, a rászorulóknak, érdeklődőknek.

- Továbbá túl az anyagi dolgokon, a lelki szegényeket is megcélozzuk, hiszen róluk is ír a Biblia. Számtalan ember él Magyarországon, akik lelki nyomorban élnek és tanácstalanul néznek körül, mert nincs emberük, aki segítségükre lenne. Őket is szeretnénk elérni és azzal a hatalommal mely nekünk is megoldást nyújtott az életünkre, szertnénk a segítségükre lenni. Ezen utolsó szemponttal igen szélessé válik mozgáskörünk mások elérésében és megsegítésében.

Ez a Szegénység Misszió célkitűzése.

ÁLLJATOK MELLÉNK, MERT MINDENKIRE ÉS MINDEN SEGÍTSÉGRE SZÜKSÉGÜNK VAN!

No milyen?

 

2011. 05. 17.

Még csak 13:57 van, de a mai napra már több jó bizonyságunk, örömteli történetünk is van:

Az első, hogy túl vagyok az első vizsgán. Illetve az első kettőn, mert egyszerre két modulból (tételsorból) vizsgáztunk. Hála az Úrnak mindkettő nagyon jól sikerült. Az egyik pszichológia, a másik egészségügy. A pszicho. tanár különösen elégedett volt. A dicsőség Istené, mert Ő adta a képességet és a szorgalmat, hogy megtanuljam ezeket az anyagokat.

A másik dolog, hogy Kormi kiscicákat hozott a világra. Háromból, kettő él. Íme:                                          

 Fontosnak tartottam kiemelni a kiscicákat, mert elég kicsik és elmosódottak, ráadásul beleolvadnak a környezetükbe. No milyenek? Hát édik, mint a kiscicák

A harmadik és legnagyobb csoda, hogy Nadinnak osztálykirándulása lesz. Már egy-két hete nyúz minket, hogy el szeretne menni, de elmagyaráztam neki, hogy nekem teljes békesség van a szívemben az ügyben, hogy nem az én ügyem ez a kirándulás, ami több mint 10 000ft lenne másfél napra. Mondtam, hogy erre most nincs pénzünk, de ha nagyon szeretne elmenni, imádkozzon érte és ha Isten is ott akarja látni őt, akkor ki fogja rendelni rá a pénzt. Erre ma telefonáltak a suliból és kérdezték, hogy csak anyagi oka van-e annak, hogy Nadi nem megy egyedül az osztálykirándulásra. A feleségem mondta, hogy igen. Erre a tanár azt mondta, hogy mivel olyan ügyes a Nadi és az iskolai, valamint a városi helyesírási versenyeket is megnyerte, ki fogják fizetni helyettünk. Ez nem csak neki hatalmas bizonyság, hanem nekünk is, hogy Isten mennyire eltart minket és gondoskodik rólunk, ha hittel fordulunk Felé. Isten szereti megmutatni az Ő hatalmát, csak ehhez bíznunk kell Őbenne és nem a saját fejünk után menni, hanem mernünk kell rábízni az életünket. Ez neked is szól ám!

DICSŐSÉG A HATALMAS ÉS ÉLŐ ISTENNEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

2011. 05. 16.

Már régóta gondoltam rá, hogy elmondom, leírom neked Uram, hogy mennyire szeretlek. Ma, mikor imádkoztam és az jutott eszembe, hogy Dávid a legnagyobb bajok közepette is milyen gyönyörű zsoltárokat írt Neked, elhatároztam, hogy eljött az idő. Ha én valami büntetést kellene, hogy adjak a gyermekemnek és ő a fájdalmas könnyei közepette odabújna hozzám és azt mondaná nekem: - Apa! Én annyira szeretlek. - Nekem könnybe lábadna a szemem és azt gondolnám magamban: - Igen. Ő az, aki igazán szeret engem, mert nem csak akkor bújik oda hozzám, ha valamit szeretne, hanem akkor is, amikor valami olyat kap, aminek nem örül.

Ezért gondoltam arra, hogy megfogalmazom mennyire fontos vagy nekem. Biztosan Te is örülsz ha valaki így tesz Veled. Nehézségek, bizonytalanság, kétségek közepette is szeretlek Téged. Akkor is, ha nem érkezik válasz az imáimra, akkor is, ha úgy érzem hátat fordítottál nekem és magamra hagytál ......... akkor is. Nincs apám ezen a Földön. Nincs aki támogatna, tanácsokat adna, bíztatna, segítene. Nincs senki ilyen. Egyedül Te vagy és ez akkor sem változna meg, ha egyetlen ruhám maradna és az utcákat kellene rónom élelem után kutatva. Tudom milyen szegénynek lenni és tudom milyen bővölködni, de semmi nem ér semmit, ha Te nem vagy velem. Megvehetek bármit, felemelhetsz anyagilag, dúskálhatok a pénzben, de Te vagy az Atyám. Nem érdekel mi vesz körül, csak a Te jelenléted ne távozzon el tőlem, a Te Szellemedet ne vond meg tőlem! Bármim van, azt mind Tőled kaptam és mivel az Atyám, a mennyei Apám vagy, én mint a Te fiad, a tulajdonságaidat akarom tükrözni és tovább vinni! Tudom, hogy a kezedben tartod az egész életemet, minden pillanatomat és akiket rám bíztál, azért bíztad rám, hogy legeltessem őket és jól éljenek. Sok fájdalmas nehézségen engedtél kereszülmenni, de bármi történt is, érzem, hogy most is velem vagy. Nem tudom miért szeretsz engem és miért vagy velem még mindig, de azt tudom, hogy összetartozunk. Nem tudom mi a terved velem és nem tudom mi lesz holnap, de Te és én egy család vagyunk.

Atyám vagy. Köszönöm, hogy elfogadtál. Szeretlek, ahogy a növényeid a napfényt, mint a víztükör a lágy szellőt, mely végigsímitja és szeretlek, mint a koldus, a finom, meleg, puha kenyeret. Igen. Ennyire ...... és köszönöm, hogy életben tartasz jelenléteddel Atyám!!!

 

2011. 05. 15.

 Ez a kép, Nadin faliújságáról készült. Igyekeztem olvasható, nagy méretben elkészíteni. Hát olvasható, amennyire olvasható. Látjátok milyen ügyes ez a lány? Nemrég még külön oda kellett figyelni a helyesírására mert nem volt valami jó, most meg a városi versenyt is megnyerte Isten dicsőségére! Hála az Úrnak. Mondtuk neki, hogy imádkozzon a verseny előtt, hogy dicsőséget tudjon hozni Isten nevére és megáldotta Isten! Én nagyon örültem neki, mikor megtudtam. Rögtön felhívtam és megdicsértem, pedig órán voltam a suliban. A felnőtt oktatásnál ezt nem veszik olyan szigorúan (mármint ha valaki telefonál órán). Úgy vannak vele, hogy a mi felelősségünk, hogy figyelünk-e, vagy kimegyünk telefonálni. De ennyit mindenképp meg akartam tenni Nadi örömére és szerintem örült is neki.

Milus pedig egyre többet segít nekem a Szegénység Misszióban és Isten dolgaiban, a szolgálatokban. Nagyon ügyes ez a gyerek Ma is egy olyan dolgot alkotott meg programokból, hogy csak lestem. Eljött velem az itteni gyülibe is és dobolt kicsit a bongón. Még a hitünk énekeire is doboltunk. Úrvacsoráztunk is. Hála az Úrnak, jó összejövetel volt.

Van még valaki, aki nagy dicséretet érdemel a mai napra. A kedves feleségem ugyanis egész nap a konyhában dolgozott. Reggeltől estig, hogy finomabbnál finomabb ételekkel lepjen meg minket és sikerült is neki. Megállás nélkül, egész nap csinálta. Nagy és fárasztó szolgálat ez is. Hála Istennek az odaadó szolgálatáért és, azért is, hogy van mit tennünk az asztalra!!! Köszönjük!

Egyébként ezt csináltam az előbb: http://www.keresztenyportal.hu/levelek Néhány szemelvény azon levelekből, melyek a Szegénység Misszióhoz érkeztek. A telefonos megkereséseket sajnos nem tudom felrakni, de így is bepillanthattok a munkánkba.

 

 2011. 05. 12.

Sziasztok!

Tegnap és tegnapelőtt néztük este a Teréz anyáról szóló filmet. Szerintem nagyon jó. Tanulságos. Ha szeretnéd, kattints ide és nézd meg te is! Érdekes számomra, hogy a filmben olyan nagy számnak tartották, hogy Teréz anya beszélni szokott Jézus Krisztussal. Szegény, talán azért is titkolta, mert arra gondolt, hogy bolondnak nézik majd ez miatt. Holott Jézussal beszélgetni, az Ő hangját hallani, természetesnek kellene, hogy legyen egy hívő ember életében. Isten vezetése, a mi életünkben teljesen hétköznapi dolognak kell, hogy számítson. Így kell élnünk, így kell gondolkodnunk, ebben kell járnunk.

Hiszem, hogy Isten feljebb emeli a Szegénység Missziót, amivel fáradozunk és ehhez olyan mentalitásunknak kellene, hogy legyen, mint Teréz anyának volt. Az az alázatos, szolgáló lelkület és odaadás, elsősorban Isten felé, hogy amit mond nekünk, azt megtesszük.

Dicsőség Istennek!

 

2011. 05. 10.

Meg kellett írnunk egy minimum tíz oldalas házi dolgozatot. A tanár azt várta el, hogy egy bizonyos dologban mindenki hazudjon a dolgozatában. Én, és talán még néhányan, nem voltunk erre hajlandók. Az igazságot írtam le és ezért azt mondta a tanár, hogy csak ezért 4-est ad rá. Elég sokat dolgoztam rajta, így elég rosszul esett, de az igazságot választottam inkább. Ez február környékén volt. Tegnap kiderült, hogy egy másik tanár fogja osztályozni és elbírálni a dolgozatokat. Ez a hölgy átolvasta mindenkinek a dolgozatát és azokkal, akik butaságokat hazudtak benne, újra írattatta. Mindenkiében talált hibákat és elég keményen bírálta őket. Mikor az enyémhez ért, csendben, szó nélkül végigolvasta, aztán először mondta ki, hogy: - Ez 5-ös. Ez jó. Ez 5-ös. Meg fogom jegyezni és fel fogom értékelni.

Mikor ezt a többiek meghallották, elcsodálkoztak és tapsolni kezdtek. Hmmm. Talán mégiscsak megéri ebben a mai világban becsületesnek lenni? Ha az Úrért tesszük, akkor mindenképpen. Dicsőség Istennek, Aki felhozza az igazság napját az övéire!

 

2011. 05. 08.

Tegnap volt Újkígyóson Milán bemerítkezése. Hát így nézett ki. Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy elvégezte benne azt a munkát, hogy Reá bízza az életét és Neki akarjon élni, szolgálni. Bátornak is kellett lennie, hogy el legyen egyedül ott a felnőttek között és még bizonyságot is mndjon a gyüliben. De megtette!

Dicsőség Istennek!!!!

Más: Átszerkesztettem a "Videók" oldalt. Nézzétek meg! Majd még igyekszem felrakni minél több, jó zenei videót. Ígérem. Ezenkívül ide felraktam továbbá egy horrorisztikus jellegű keresztény filmet. Fúúúú, nagyon durva. Ajánljátok másoknak! Döbbenetes. 

Megint más: Ma voltam Kevermesen, gyakorlaton. Ez volt az utolsóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

Volt egy néni, aki odajött hozzánk gyakornokokhoz, nézett egy ideig, majd megszólalt: - Ne! Ne! Ne! Ne lőjenek! Itt emberek vannak.

Hát gondolhatjátok .... néha elég nyomasztó az egész.

Mostmár csak vizsgára kell majd menni oda, plusz a békéscsabai utak, mint pl. holnap és szerdán is. A vizsga hetére pedig kiveszek, több mint egy hét szabit. Majd még tanulok és próbálok stresszmentesen élni. Azt mondta ugyanis a főnököm, hogy kipihenten menjünk vizsgázni. Ha ezt mondta, hát én engedelmeskedek neki. Csak azt nem tudom még, hogy hogyan fogok felkészülni a holnapi felelésekre.

Jó az Úr! Dicsőség Neki! Szeret minket és gondoskodik rólunk. Tényleg jó. Dicsőséges, hatalmas és fantasztikus. Ez nem egy duma, amit bemagyaráztak nekem, hanem a saját tapasztalatom.

 

 

2011. 05. 05.

Mára is találtam egy jó kis videót. Eszméletlen ez a gyerek . Ha elindítjátok a videót, az elején van egy kis reklám, de utánna megy a kisfilm. Egyébként pedig a http://www.godtube.com oldalon rengeteg keresztény videót találtok. Igaz, nem magyarok, de tök jók. Vannak zenék is. Hajrá.

 

 

2011. 05. 04.

Mára is tartogatok egy kedvenc videót. Fogadjátok szeretettel! Évekkel ezelőtt hallgattam sokat ilyen zenéket. Angol, keresztény, rock.

Ezt egyszerűen szeretnetek kell  

 

2011. 05. 03.

Ez egy spontán vacsi előtti imádsága Lorának. Dicsőség érte az Úrnak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

2011. 05. 02.

Ezt én szerkesztettem. Nézzétek meg!

 

 

2011. 05. 01.

Éljen május elseje - skandálta régen (nem is olyan régen), fiatal és idős, férfi és nő, kicsi és nagy, de megszabadultunk tőle. Talán az esős időnek is köszönhető, de nem igazán tapasztaltam különösebb ünneplést a mai nap folyamán. Emlékszem, megboldogult gyermekkoromban még én is felvonultam láthatatlanul, illetve, a lábaim látszottak. Egy mesét tanult be az osztályunk és azzal több helyen felléptünk az országban.Az volt a címe, hogy: "A kislány és a sárkány". Én a sárkány egyik alkotórésze voltam és csak a lábam látszott. Mikor eljött a május elseje, a felvonuláson mi is képviseltük az iskolánkat. Ott galoppoztunk a lezárt főúton, csak volt egy kis bibi: túl sokan voltak jelen, mint a sárkány alkotórészei és sehogy sem fértünk el a jelmez alatt. Az egyik kisfiúnak mennie kellett. Kíbújt hát szegény a jelmez alól és ott a tömeg szeme láttára, piros harisnyában próbált menedékre lelni. A mai napig sajnálom szegényt, azt sem tudta, merre menjen, merre vannak a szülei, csak mennie kellett. No ez az én május elsejei sztorim.

Ma egyébként próbáltam minél többet kettesben lenni az Úrral. Dicsőítettem, imáztam, eláztam stb... Jó volt. Imádkozzatok  a "Szegénység Misszióért" és az orosházi evangélizációs, gyülekezetépítő munkáért! Szükség van rá. Szükség van, hogy Isten elinduljon ezért a városért! Kell, hogy csodákat lássunk meg, kell, hogy az élő Istent lássuk dolgozni, cselekedni, lelkeket menteni a városunkban. Tudom, hogy terve van az Úrnak itt és ha Neki terve van, akkor Ő mindent megtesz azért, hogy azt valóra is váltsa!