Könyvajánló

Kalandok Istennel

 

John Graham Lake: Kalandok Istennel
"Washington államban, a spokane-beli "Gyógytermek"-ben százezernél is több dokumentált gyógyulás történt. Dél-Afrikában pedig Lake több mint száz gyülekezetet alapított. Isten erje villámcsapásként gyógyított meg ezreket. Lake igen nagy becsben tartotta Isten Igéjét. Mindz, amit ennek következtében véghezvitt, minden keresztény számára példázza, hogy milyen lehetőségek állnak bárki előtt, aki hisz a Szentírásban, és ennek megfelelően cselekszik.
John G. Lake élete egy kaland volt - egy kaland Istennel.

A szeretet csodákra képes

Mahes Chavda: A szeretet csodákra képes
"Hirtelen arra figyeltem fel, hogy egy vakítóan fehér fény közeledik hozzám, megfordultam és egy férfit láttam felém jönni. azonnal tudtam ki az, Jézus volt. Mahes Chavda Kenyában, Mombasában született egy ismert hindu tanító fiaként. Csalódot ember volt, amíg a Bibliához nem fordult. Egy éjszaka látomás szólt hozzá és ekkor átadta az életét Jézus Krisztusnak. Egy texasi egyetem hallgatójaként megérintette a Szentlélek ereje. Szinte akaratától függetlenül fejlődött ki rendkívüli szolgálata. Végigjárva a világot Isten arra használja őt, hogy gonosz szellemektől szabadítsa meg az embereket, halottakat támasszon fel, vakok szeme világát adja vissza és ezreket vezessen Jézus Krisztushoz. Szolgálata, különösen a világ szegényei felé ma is tart. Az ő bizonyságán keresztül Isten, a te hitedet is bátorítja."

A Legboldogabb Emberek A Földön

John és Elizabeth Sherrill: A Legboldogabb Emberek A Földön
( Demos Shakarian elmondása alapján )

"Erről a könyvről joggal állíthatjuk, hogy jóval több szerzője életrajzánál - egyúttal, a Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Szövetségének megalakulásáról és kezdetéről tudósít. Tanúivá válunk, hogy mi történik, ha valaki megtanul teljes egészében Isten vezetésére hagyatkozni. Demos üzletember, aki kiemelkedő sikereit hitének, kitartásának köszönheti. E könyv bizonysága annak, hogy Isten ma is élő, ugyanúgy cselekszik, ahogyan azt tette a Biblia korában. A történet mondanivalójának értékét növeli üdítően természetes írásmódja. Demos Shakarian élettörténete választ ad arra, a mindenkit érdeklő kérdeésre, amelyet a könyv címe, oly igényesen vet fel: Valójában kik a legboldogabb emberek a Földön?

Az egek megrendülnek

Ana Méndez: Az egek megrendülnek
Az ellenség birtokba vette társadalmunkat, és alig találkozott közben az egyház ellenállásával. Ma Isten felébreszti és harcba hívja a népét. Felfegyverez minket: Segít új módon megértenünk az időket, amelyekben élünk, új kenetet áraszt egyházára és ellát minket a győzelem kivívásához szükséges eszközökkel. Ana Méndez a csata tűzvonalában küzd Egykor voodoo papnő volt, de Isten kiszabadította az ellenség táborából, hogy hatalmas imaharcost faragjon belőle, és prófétai hang legyen az egyház számára.

Isten szerelmeseinek jutalma

Tommy Tenney: Isten szerelmeseinek jutalma
Csak az Isten szerelmesei találkozhatnak Istennel!

"Az Isten szerelmesei az Ő jelenlétének szenvedélyes keresésére hívott bennünket. Megmutatta az ösvényt, és felvillantotta előttünk a jutalmat. Az Isten szerelmeseinek jutalma egy lépéssel tovább visz minket: a kereséstől a találkozásig, Isten arcához, ahol az örök isteni terv az emberi elszántsággal találkozik. A test fizikailag nem képes megfogni Istent, de amikor szerelmesének éhes szíve, egyedül Ő utánna kiált, e kétségbeesett kiáltások megragadják a szívét. Abban a pillanatban az üldözött válik üldözővé, és Isten szerelmese jutalomban részesül. Amikor az imádás leköti az Úr figyelmét, megváltozik a jövőnk.

Szentségének tüze

"Olyan ez, mintha Isten ujja Sergio Scataglini szívének falaira írt volna és ezután Sergio kitépte volna a lapokat, hogy átadja azokat nekünk, ebben a könyvben. Az Úr azt mondja Sergiónak: "Szentség" és Sergio azt mondja nekünk: "Szentség". Mások is mondták ugyanezt, de nem azzal a mély meggyőződéssel, amelyet e könyv oldalain talál az olvasó. Senki sem beszélhet ugyanis meggyőzően Isten tüzéről, ha az még nem "égette meg" őt. Isten tüze, kétségkívül megérintette Sergiót; s ő a tűz által egyszeriben Ézsaiás testvérévé vált. Ézsaiás ugyanis azt mondta, látta az Urat magas és fenséges trónon ülni, és egy angyal megégette a száját. Sergio, a te ajkaid lángolnak, és ez a könyv is. Bár mindnyájan ugyanígy lángra kaphatnánk!" (Tommy Tenney: Az "Isten szerelmesei című könyv szerzője.)

Éhezlek Szent Szellem

"Claudio Freidzon ebben a rendkívüli könyvben kihívást intéz a keresztények felé. Egy mély és nagyszerű kapcsolatra hívja őket a Szent Szellemmel. Hogyan lehetséges ez? A szerző nem hagyja szomjasan olvasóit. Őszintén megosztva saját tapasztalatait rámutat azokra az állomásokra, melyket végig kell járnunk. Az éhezlek Szent Szellem című könyv segítségével, az olvasó majd... - Egy új vágyat érez a Szent Szellem keresésére és megismerésére. Úgy szeretné majd megismerni, mint személyt és nem csupán az általa nyújtott áldásokért keresi Őt. - Élveztetes tanítást talál a gyülekezeti kapcsolatokról, az egyéni lelki életről és az élő istentiszteletről, amely a Szellemben való dicsőséges élet cstornája. - Megismeri Isten szolgájának drága tapasztalatait és ez felkezt benne egy valódi éhséget Isten Szelleme iránt.

Biblia

A leginkább sokatmondó könyv, a lista legelején, mindig is a Biblia lesz.
A "Biblia" szó jelentése: "könyvek". A Biblia két fő részből áll: Ó- és Újszövetségből vagy Ó- és Újtestamentumból. Az Ószövetség 39, az Újszövetség 27 iratot tartalmaz, amelyek mintegy 1500 esztendő folyamán, az i. e. XV. századtól kb. i. e. 400-ig Izráel népe körében, és az i. sz. I. században az őskeresztény egyház körében keletkeztek. A könyv eladási listát ma is a Biblia vezeti. Bízvást állíthatjuk, a Biblia, az ember használati utasítása. Tanács, leírás, megoldás ez a könyv, hogy az ember hogyan tud boldog, békés és kiegyensúlyozott életet élni. Más szempontból viszont, belépő a menyországba.

Tartalom átvétel