Zenei ajánló
A csapat frontembere Szabó Guszti, 12 éve tért meg. Isten drogfüggőségből szabadította meg őt. Guszti a szövegíró és ő is rappel. Néhány évvel ezelőtt kezdett el szövegrészeket írogatni és maga is meglepődött a pozitív visszajelzéseken. Az énekesnő Linda, csak később került a csapatba. A számok általában Guszti ihlete alapján és egy andregand zenész segítségével készülnek. Peti, a banda gitárosa, már az elejétől részese ennek a szolgálatnak.
|
|||
A csapat 2003 nyarán alakult már szinte a kezdetekkor ebben a felállásban.
|
|||
Egy mix a B-Matt ft Vocal legújabb albumáról
Balogh Máté a csapat frontembere, 21 éves és 15 éves kora óta foglalkozik zenével. Kedvenc zenei stílusai a rap, a soul és az R&B. Zenei szolgálatának legfőbb célja, hogy mindenkivel aki hallgatja, megismertesse, az igazi és élő Istent, aki megvátoztatta az életét.
|
|||
Kezdetben 4 demo számot készítettek el, egy Szajolban megrendezett családi napra. Ezek több embernek tetszettek, ezért felkérték őket, hogy más rendezvényen is lépjenek fel velük. Ebben az időben még más volt a felállás: Rontó "Gus" Guszti készítette a zenei alapokat, valamint nem Nóri, hanem Hegedűs Robi énekelt. |
|||
Az Úr az én hűséges pásztorom Isten igéjének örökkévaló szavaival ajánlom ezt a CD-t. „
|
|||
Itt azokat a zenéket hallgathatod meg, melyek valamiért közel állnak a szívemhez. Ezek megjelenhetnek az oldalon, mert én is úgy szedtem le őket az internetről, tehát valahol, valamikor az előadó beleegyezett, hogy nyilvánosan is letölthető legyen az alkotása.
|
|||
Amnesztia Klip! "Élni vágyom"Szerintem eszméletlen zsír! |
|||








