Június

 

2011. 06. 28.

Nézzétek meg ezeket a képeket, a Tabdii Gyermekmisszió nyári táboráról! http://tomy777.5mp.eu Én is ott lehettem és szolgálhattam szombaton. Sőt, még pénteken éjjel is ott aludtam. Aranyos gyerkőcök, többen nevelőszülőknél élnek és lelkes, kitartó szolgálók, kedves emberek - Imrehegy-Élet Háza-2011 SZÉP VOLT FIÚK-ÉS LÁNYOK DICSŐSÉG ISTENNEK!

Egyébként hívtak Újkígyósra szolgálni és épp ezen gondolkodom, ezért is írok erről  Jajj, most hozott be a feleségem, egy adag tejbegrízt és meg kell ennem ... jajj, közben elzárni a sütőt, a sütemény alatt .... No, megvolt minden. Hol is tartottam?

Ja épp arra gondoltam az előbb, hogy meg kellene kérdeznem Istentől egy-két dolgot. Fontos lenne. Ti addig nézzétek a képeket, amiket az előbb ajánlottam! Nem raktam őket fel ide, hogy ne foglalják a tárhelyet. Egyébként arról beszéltem azoknak az aranyos gyerkőcöknek a hétvégén, hogy merjenek nagyokat álmodni, mert Isten meg akarja nekik is mutatni, az Ő hatalmát és szeretetét azáltal, hogy valóra váltja egyes álmainkat. Nem az álmaink nagysága, hanem a hitünk és a szívünk a fontos, mert "Minden lehetséges annak aki hisz" - de ezt már úgyis tudjátok  Üdv nektek!

 

2011. 06. 21.

Szia mindenki!!!! Az előbb elestem a fürdőkádban  Hmmmmm öregszem? Neeeem, az ki van zárva. Áááááh. Csak tűnődöm.

Na, ki tűnődtem magam, akkor most jöjjön a nap fénypontja: Reggel azt olvastam a Bibliámban, hogy menjetek, hirdessétek az evangéliumot, gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat stb. Nattyon megfogott ez az ige és döbbenten kérdeztem Istentől: -Oké Uram, én csinálom, de hogyan? Erre mi történik ma? Egy fantasztikus emberrel találkoztam a városban és egy nagyon jót beszélgettünk Istenről, az Ő dolgairól, csodáiról stb. Isten már elkészítette a szívét és elintézte, hogy találkozzunk. Ezért volt reggel az az ige .... Értékes ember ... mint mindannyian.

Azután, itthon, mikor bekapcsoltam a gépet, egy kétségbeesett anya kért segítséget a Szegénység Missziótol, mert nagy bajban vannak. Épp most válaszolok neki, ezért megyek is. A levelét megtaláljátok itt: http://www.keresztenyportal.hu/levelek Egyébként a Szegénység Misszió gondozásában hamarosan, egy jópofa kis füzet formájában, megjelenik nyomtatásban a "Kiút az anyagi problémákból" című írásom és bízom benne, hogy Isten használni fogja sok ember életének megmentésére, megváltoztatására!!!!!  Dicsőség Istennek! Ámen

 

2011. 06. 18.

Ma ez a videó mondott nekem nagyon sokat a szívből jövő dicsőítésről, Isten közelségéről: Egyszerűen fantasztikus:

 

2011. 06. 17.

Képek a mai betonozásról. A mixer autó három órát késett, elfáradtunk, leégtünk, jól beebédeltünk, de Isten egy nagy álmunkat váltotta ma valóra. Igaz, nekünk is keményen meg kellett dolgoznunk érte, de hála és dicsőség az Élő Istennek és köszönet mindenkinek, aki segített ennek a megvalósításában. Ámen.

     

 

2011. 06. 14.

Ma megint előre haladtunk az udvarral. Elő lett készítve a terep, a pénteki betonozásra. Én már hajnali fél ötkor elkezdtem a napot. Természetesen Istennel. Sajnos vagy nem sajnos, de szerettem volna többet is az Úrból, de mára ennyi jött át. Azután csinálgattam az udvart kb. egy órahosszáig, aztán reggeli, Lorát oviba, majd indulhatott a munka. Hát jó sokat bicajoztam ma is - még rá gondolni is fárasztó. Mások ügyeit intézgettem és még maradt holnapra is....

Tudod mi a legjobb dolog a világon? Találkozni szemtől szembe Isten szeretetével. Akkor minden megváltozik ... te is megváltozol. Amik addig problémák voltak az életedben, azokon könnyedén átsuhansz. Ami sebek voltak az életedben és nem tudtál velük mit kezdeni, csak fájtak és kínoztak, elszívták az erődet ... ezeket akár egy pillanat alatt is be tudja gyógyítani a mindent megbocsájtó, mindent elfedező szeretet. Vannak, amiknek talán hosszabb idő kell, de amikor találkozol Vele, ez egy olyan lökést ad az életednek, a gyógyulásodnak, amit évekkel lerövidítheti a gyógyulás folyamatát. Van, hogy egy ilyen találkozás után, már egyszerűen nem figyelsz a fájdalmaidra, problémáidra, hanem egyedül az Élő Istenre. .... és amikor mész az utcán, ott van a szívedben egy érzés, mintha szerelmes lennél egy olyan személybe, akiben nem csalódhatsz. Bármilyen sötét helyre tévedsz, bármilyen rossz dolgokat látsz is, ez a szeretet veled megy mindenhová és csak egyet akarsz: AZT, HOGY EZ SOHA, DE SOHA NE MÚLJON EL!

Íme egy nagyon jó videó Isten szeretetéről:

 

2011. 06. 12.

Huhhh .... képzeljétek! Már két kézzel le tudom játszani a "Jöjj Szentlélek" kezdetű éneket, ami mellesleg, az egyik kedvenc dalom. Isten bölcsessége, hogy ezt választottam első dalként, ugyanis ez egy néhány soros. Először úgy csináltam, hogy a gyerekek játék szintijére ráírtam a billentyűkre, hogy melyik milyen hang és úgy gyakoroltam az éneket, aztán az új szintit már sajnáltam összefirkálni, így meg kellett szoknom, hogy melyik billentyű "mit is jelent" - mármint milyen hangot takar és így folytattam tovább az ének tanulását. Mikor már elég jól ment, megpróbáltam a másik kezemmel kíséretként lejátszani ugyanazt és most így megyeget két kézzel. Hála Istennek, hogy megadta. Bizonyára támogat, segít, vezet ebben a dologban, hiszen az internetről, egy videóról kezdtem el tanulni, kb. egy hete ezt a zongorásdit.

Holnap hajnalban folytatom az udvar betonozásának előkészítését - FIGYELEM - aki akar, jöhet segíteni. Meleget ígér a meteorológia, ezért inkább korán kelek és majd nap közben a melegben alszok, ha lesz rá igény ..... hiii

 

2011. 06. 10.

 Néhány napja és ma is azt mondtam Istennek, hogy ha Ő is ugyanúgy szeretné, hogy legyen "saját szintim", amin gyakorlok, akkor adja meg, hogy behívasson a főnökségünk Békéscsabára, hogy átvegyük a bizonyítványunkat, amiért már régen meg dolgoztunk. Arra gondoltam, hogy ha behívatnak, akkor ott Békéscsabán tudok majd venni szintit ... és ma végre felhívtak telefonon, hogy menjünk be és vegyük át a bizonyítványunkat, mert két hét után végre elkészültek. Rögtön igyekeztem úgy alakítani a dolgaimat, hogy el tudjak menni, mert ha Istentől van ez a lehetőség, akkor élni kell vele. Elindultunk hát és odaérve, bementünk egy üzletbe, de nem volt olyan, ami megfelelőnek tűnt volna, ezért aztán átvettük a bizonyítványainkat a kollégámmal és elmentünk egy másik üzletbe is. Ott, ahogy megláttam ezt a szintit, (még árcédula sem volt rajta), egyből megtetszett. Kérdeztem egy-két dolgot az eladótol a masinával kapcsolatban, majd azt mondtam, meg szeretném venni. Miután ezt megbeszéltük, csak azután vettem elő a borítékot, amiben az erre szánt pénz volt és nem tudtam pontosan mennyi van benne. Száz forinttal több volt, mint a szinti ára, melyből mellesleg az utolsó darabot vittük el. Ezek a dolgok számomra megint csak bizonyságok arról, hogy Istennek van terve velünk és vezeti, irányítja az életünket. Valamiért akarta ezt a szintetizátort, én pedig igyekszem minél több éneket megtanulni rajta, hogy aztán szívemből tudjam áldani, a HATALMAS ÉLŐ ISTENT, A MENNYNEK ÉS FÖLDNEK AZ URÁT!

A másik nagy story, hogy tegnap arról írt a "Mai ige", hogy ha valóra váltak bizonyos álmaink, melyeket Isten szerint álmodtunk, terveztünk, akkor kellenek új álmok. Az sem baj, hogy ha ezek nagyobbak, mint az előzőek. Nekünk, azzal, hogy tegnap megérkezett a bankszámlánkra az udvarunk betonozására szánt összeg, megvalósult egy nagy álmunk. Az újabb, a nagyobb az volt lelki szemeim előtt, hogy Isten ad nekünk egy szép, sötétzöld, 7személyes autót, melyben elfér az egész családunk. Erre ma reggelre Milu azt álmodta, hogy egyik reggel, már ebbe az autóba ültünk be. Én nem tudom honnan, nem tudom hogyan, de ahogy Istent ismerem, meg fogja adni, az Ő dicsőségére. Szeretné megmutatni ezen keresztül is, hogy az Ő hatalma végtelen, csak a mi hitünk tud gátat szabni neki. Hatalmas a mi Istenünk .... hatalmas és dicsőséges!!!!!

Ámen

 

2011. 06. 09.

Tudjátok, a mai nap olyan "áttörés szagú" volt. Van, hogy az ember valamiért nagyon sokat imádkozik és sokan már nem is hisznek abban amiben ő és csak néhányan állnak mellette. Ő látja lelki szemeivel a megvalósult álmot, de sokan mások nem látnak semmit. Ő hisz és imádkozik, mások legyintenek. No én így voltam az udvarunk lebetonozásával. Először szép, őszilomb színű térkövet láttam magam előtt, mikor a dimbes dombos udvarunkra néztem, aztán rájöttem, mennyivel jobb a gyerekeknek ha sima beton van, mert ott jobb a rollerezés, a görkorizás, a kosarazás, rajzolás stb... Egy jó ideje azt kértem Istentől, hogy erre rendelje ki a pénzt. Ma váratlanul meg adta. Egy kedves ismerős azt mondta, hogy határozott szándéka, hogy ezt a tervünket szponzorálja. Nem kis pénz, de Istennek nincs lehetetlen. Meg lesz a szép udvar és a kosár palánk a gyerekeknek, mire jön a szünet.

Aztán még egy meglepetés ért minket ma, az egyik helyről, ahonnan nem vártuk, több pénzt kaptunk, mint amire számítottunk és ehhez megint csak Isten csodája és valaki jóindulata kellett. Hála érte Istennek.

A harmadik nagy dolog, hogy Lora, egy országos rajzversenyen első helyezett lett. Íme:

 Isten hatalmas ajándékai ezek mind, a mai napunkra.

Hálás vagyok neked mindezekért Uram és köszönöm, hogy újra megmutattad a dicsőségedet, jelenlétedet az életünkben. Nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk méltók rá, hogy megáldj minket, de mégis újra és újra kegyelmesen viszonyulsz hozzánk. Én köszönöm ezeket a nagy ajándékokat és csodákat, de tudnod kell, a legnagyobb kincs, a legfontosabb, csakis Te vagy. Te fájdalomban és örömben is jelen vagy, szegénységben és gazdagságban is. Sosem hagysz el!!!!! Tiéd minden dicsőség Uram! Te vagy az életem, te vagy a szívem minden dobbanása, az első és az utolsó is. Nincs más, nem kell más és nem is lesz soha senki más, aki hasonlítana hozzád én Istenem, én megváltóm.

Ámen

 

 

 

 

 

2011. 06. 08.

HOPPÁ! MIT TALÁLTAM A NETEN:

 

2011. 06. 07.

Egyébként nem is írtam, hogy leégettem a kezemet egy vegyszerrel. Igaz? Hát nem nagyon, csak kicsit, de az az érdekessége, hogy tényleg olyan mint egy égési sérülés. Nem is tudtam, hogy mitől keletkezhetett, mert az a vegyszer amire gondoltam, hogy meg marhatta, kutyafürdetésre való - igen ám, de legalább 100 szoros hígítással. Az én kezemre pedig mikor rákerült, még teljesen tömény volt, hígitatlanul. De ma, ennél sokkal jobb dolog történt velem:) Le tudom játszani szintin, a "Jöjj Szentlélek" című éneket. Ez tök jó!!! Persze Zsaninak köszönhetem, aki leszolmizálta nekem. Másképp nem ment volna. Ráadásul, ma először mondta nekem valaki, hogy szépen zongorázok. Az első "rajongóm" pedig Lorci. Egyedül ő biztat:) Hála érte Istennek. (Kapott is érte menten egy darab csokit.)

Ha senki nem is hisz benned, de te belül érzed a békességet tudd, hogy Isten veled van. Mikor senki nem ad egy lyukas garast az életedért, vagy azért amit csinálsz, tudd, hogy Isten hisz benned! Angyalok ezrei látnak téged a mennyből és drukkolnak, szorítanak neked, hogy célba érj. A menny hisz benned. Kezdd el azt az őrültséget, amit érzed, hogy tenned kell, s amin mások csak nevetnek! Kezdd el, hogy Isten neve megdicsőüljön. Ha lehetséges dolgokba kezdesz, nem történik nagy csoda, mikor célba érsz. Dávid nem egy kamasszal állt ki harcolni, hanem egy óriással. Egyébként be sem került volna a Bibliába ez a csata.

Ha azt szeretnéd, hogy sokan emlékezzenek az életedre, járj Istennel és tedd meg azokat az "őrültségeket", melyeket Ő írt a szívedbe!

Dicsőség Istennek!

Ámen

 

2011. 06. 05.

Tegnap ovis ballagás volt, eltartott vagy egész napig az ebéddel és a fagyizással, aztán este pedig gyülekezet. Jó nap volt, hála az Úrnak. Készült egy kis videó is Lora szerepléséről, de képileg igen csapnivaló, úgyhogy csak a linkjét teszem ide. Rá lehet kattintani és meg lehet nézni. Természetesen telóval csináltam .... legalább a hang jól érthető: http://www.youtube.com/watch?v=u9qf4_Tib-8

 

2011. 06. 02.

Mindig csak Rólad énekelnék Dicső Király, Fenséges Isten! Tiéd minden kincs-e világon. A fák zöldje, a vizek kéklő tömege, az alkony arany fénye, a kelő nap ragyogása, a mező friss, hajnali illata, mind, mind csak Téged dicsőít Uram. A kincsek a föld alatt, a csillagok fénylő tömege, a világegyetem tündöklő és megismételhetetlen csodái, Te vagy Uram. Ez mind Te vagy! A Te szíved és színes egyéniséged, kreativitásod, mely soha nem szűnik meg, soha el nem fogy. Talán soha nem fogom tudni szavakkal kifejezni, mennyire nagy vagy, mennyire szeretsz és mennyire lenyűgözöl. Az a Szellem, aki bennem van, akit adtál, Ő is korlátok közé van zárva testemben, lelkemben, szellememben. Bár hatalma és ereje korlátlan, én egy "véges" lény vagyok, egy "véges" világban, ahol mindennek van vége. Így kérlek Mindenható Istenem, hogy tégy velem, ahogy szeretnél - használj, hogy megmutathasd végtelen hatalmadat ebben a világban!

Ámen