A drog mint szenvedélybetegség

Mit nevezünk drognak?

A drog szó, vagy pszichoaktív szer kifejezés helyett gyakran használja a köznyelv a kábítószer fogalmat. Ez nem szerencsés, hiszen nem minden drog tekinthető kábító hatású szernek. Kábító hatásúak a szerves oldószerek, vagy az opiátok, viszont például a marihuána, vagy az amfetamin egészen más módon hat a szervezetre. Ezeket a szereket tehát nem szerencsés kábítószernek nevezni. A kábítószer kifejezés jogi és nem orvosi vagy gyógyszerészeti fogalom.

 

 

Hogyan jön létre a drog-élmény?

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a drog-élményt kizárólag a drog a szervezetre gyakorolt hatása hozza létre. Ez nem így van. A kialakuló élményért három tényező együttes hatása felelős.

Az első valóban maga a használt szer, illetve annak a szervezetre, a központi idegrendszerre gyakorolt hatása. Ezt a hatást azonban két további fontos tényező befolyásolja.

Az egyik a személy jellemzői. Az, hogy a használó milyen fizikai és lelki állapotban van a drog bevételekor. A fáradt emberre ugyanolyan mennyiségű drog nagyobb hatást gyakorolhat. Nem mindegy, hogy valaki először használja az illető drogot, vagy vannak már korábbi tapasztalatai. Lényeges, hogy milyen elvárásai vannak a drog használatával kapcsolatosan, milyen élményre számít. Ebből a szempontból nagy fontosságú, hogy barátai ismerősei mit meséltek neki korábban az illető drogról, mi az amire számít. Nem mindegy az sem, hogy milyen lelki állapotban van a használó. Sok drog, elsősorban a hallucinogén hatású szerek felerősítik a használó hangulatát, így, ha vidám valaki esetleg még vidámabb lesz, míg ha rossz kedvű, előfordulhat, hogy depressziós hangulatba esik.

Végül nem mindegy, hogy milyen társaságban és milyen környezetben, milyen körülmények között használja valaki a drogot. Nagy különbséget élhet meg valaki ugyanannak a drognak a használatakor, ha azt ismerősökkel együtt, illetve, ha idegenek között használja. Megint más lehet a hatás, ha egyedül veszi be a drogot. Nem mindegy a fizikai környezet sem. Máshogy hathat egy drog otthon, vagy ismerős környezetben, vagy egy idegen helyen, esetleg egy zsúfolt diszkóban.

Hogyan csoportosíthatjuk a drogokat

A drogok csoportosítására több lehetőség adódik:

Csoportosíthatjuk a drogokat a szerint, hogy legális-e a használatuk avagy tiltott. Ez a csoportosítás mindig az adott kultúrától, társadalomtól függ. Így míg Magyarországon az alkohol legális drog, addig mohamedán országokban tiltják a használatát. Magyarországon legális drog még a koffein (kávé), a nikotin (cigaretta), illetve a szerves oldószerek (szipu). Az hogy ezek a drogok legálisak az azt jelenti, hogy szabadon megvásárolhatók. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy feltétlenül kevésbé lennének károsak, mint az illegális drogok. Így például az alkohol egészségkárosító hatása sok illegális drognál jelentősebb lehet.

Sokan megkülönböztetnek lágy és kemény drogokat. A lágy drogok közé szokás sorolni a cannabis-származékokat, a marihuánát és a hasist. A felosztás alapját az a megfigyelés szolgáltatja, hogy a marihuána és a hasis használata, más illegális drogokkal összehasonlításban, kisebb egészségügyi kockázattal jár és kisebb a valószínűsége a függőség kialakulásának. Ennek ellenére ez a felosztás nem minden szempontból szerencsés. A megkülönböztetés azt a téves nézetet sugallhatja, hogy a lágy drogok esetében nem kell komoly veszélyekkel szembenéznünk. Bár súlyos pszicho-szociális problémák megjelenése ezeknél a szereknél valóban lényegesen ritkább, mint a heroin, vagy a kokain esetében, mégis ezen drogok esetében is kialakulhat függőség, illetve az életvezetést, a társas kapcsolatok rendszerét jelentős mértékben károsító napi használat.


A leginkább elfogadott és legegyértelműbb csoportosítás a drogok központi idegrendszerre gyakorolt hatása alapján történik. E szempont szerint három nagy csoport különíthető el:

- Stimulánsoknak nevezzük azokat a szereket, amelyek elsődlegesen stimulálják, gyorsítják, izgatják a központi idegrendszer működését.

- Ezzel ellentétben a depresszánsok,elsődlegesen nyugtató hatásúak.

- Végül pedig hallucinogéneknek vagy pszichedelikus szereknek hívjuk azokat a drogokat, amelyek elsődleges hatása a tudati működés, az észlelés, a gondolkodás szokásos folyamatainak megváltoztatása, módosult tudatállapotok létrehozása.

A droghasználat veszélyei

Minden drognál megemlítjük azokat a főbb veszélyforrásokat, melyek előfordulhatnak az adott szer használatánál. Ezek közül néhány veszély minden drognál közös, ezeket itt soroljuk fel.

- az utcán vásárolt illegális drogok soha nem tiszta hatóanyagot tartalmaznak, s a szer összetétele ismeretlen a használó számára. A legtöbb drog tartalmaz olyan higításra alkalmazott anyagokat, melyek egy része az egészséget közvetlenül, vagy közvetve veszélyezteti.

- intravénás használat (injekció) => az esetleges szennyezőanyagok közvetlenül a vérkeringésbe kerülnek, fokozott veszélyt jelentve

- intravénás használat (injekció) => a drog közvetlenül a véráramba és másodpercek alatt az agyba jut, ezáltal fokozottan fordulhat elő túladagolás

- intravénás használat (injekció) esetén közös eszközök (fecskendő, kanál, drog, szűrő, stb.) használata => AIDS, hepatitis és egyéb fertőző betegségek

- a droghasználat illegális cselekedet, fogyasztása, tartása a törvénybe ütközik

- a drogok hatásai az adott szer jellegzetességein kívül mindig függnek a használó személy pillanatnyi állapotától (fáradtság, hangulat, evett-e korábban) és személyiségétől, valamint a környezet jellemzőitől (nyugodt, vagy izgató, barátságos, vagy ellenséges, ismerős, vagy ismeretlen környezet; egyedüli, vagy társas használat, barátokkal, vagy idegenekkel való használat, stb.) A nem megfelelő környezetben és nem megfelelő állapotban való droghasználat minden esetben növeli a használat veszélyességét!

- a droghasználat (a legális és az illegális is) sok pénzbe kerül. Sokszor a drog megszerzéséhez szükséges pénz csak illegális úton teremthető elő. Máskor a szenvedélybetegségre költött pénz miatt más az egészség szempontjából alapvető fontosságú dolgokra (élelem, vitaminok, ruházat, lakás, stb.) nem jut elegendő pénz. A szenvedélybetegségre költött pénz sok családi vagy baráti konfliktus forrása lehet.

- Tekintettel arra, hogy a drog által kiváltott hatás nagyon sok tényező függvénye, bármely drog akár egyszeri használatakor is felléphetnek a testi és lelki egészséget súlyosan károsító hatások.

A Krokodil

 Oroszországban egy újfajta drog kezd el terjedni, a "szegények drogjának" is nevezik. A fiatalok, egymásnak adják a keverési receptet és nem másból áll az anyag, mint műtrágya származékokból. Mellékhatása (és a nevét is innen kapta), hogy lemarja "megeszi" a fogyasztó húsát. Intravénásan adják be maguknak a használók, minden előzetes megszűrés nélkül. Sajnos sokkal erősebb a kialakuló függőség, mint a többi kábítószer esetében és ha látva az oszlásnak indult végtagjait, valaki elhatározza, hogy leáll a szerről, akkor iszonyatos fájdalmakra számíthat. Mintha csak akkor kezdené el érezni az izmok oszlásával járó iszonyatos fájdalmat, amikor szakítani akar ezzel a rabsággal. Egy év alatt gyakorlatilag "megeszi" a használóját. Oroszországban állítólag már az elnök is közzé tette ennek veszélyeit és felhívta a figyelmet az odafigyelésre, megelőzésre. Láttam az interneten több véleményt ezzel kapcsolatosan és a legtöbben szidják anyázzák azokat, akik kipróbálják ezt a gyilkos anyagot. Hogy lehetnek ilyen ...., hogy tudják a hatását és mégis használják a szert. Ezek a fiatalok csalódottak, bánatosak, ingerszegény számukra a környezet, elégedetlenek az életükkel és keresnek valami többet. Hoztak egy rossz döntést és elkezdték használni ezt az anyagot, ami nagy valószínűséggel az életükbe fog kerülni. A legtöbb fiatalnak hasonló lelki problémáik vannak, nem találják a helyüket és ebből kifolyólag sokszor butaságokat követnek el. Alternatíva kellene nekik, megoldás az életük problémáira - "EGY ÚT, EGY NÉV: JÉZUS!" Ő megoldást tud adni az élet minden problémájára.

 A legújabb drog, a "Krokodil" hatása a szervezetre. CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!

Szabadulás a drogtól és a prostitúcíótól

Egy alkalommal, mikor a rabságról, a szenvedélybetegségről prédikáltam, előrejött egy hölgy a színpadhoz. Többféle drogot hozott oda és letette. Kérte, hogy imádkozzam vele, Isten szabadítsa meg a drog rabságából. Imádkoztunk és teljesen megszabadult. De elmondta azt is, hogy ő prostituált és sztriptíztáncosnő. Ezzel kereste a pénzét és jól élt belőle. Ezért is imádkoztunk és ebből is megszabadította őt Isten. Ez a hölgy megkérte a gyülekezet elől járóit, hogy menjenek el a házába, hozzák el, az ehhez a munkához használt ruháit és égessék el az utolsó darabig. Azt mondta: - Nem akarom tovább ezt az életet folytatni! Újat akarok kezdeni. Most a gyülekezet egyik vezetője és szolgálja az élő Istent, aki megszabadította őt a bűnös múltjától.

Sergio Scataglini
Argentin lelkipásztor
www.scataglini.com

 

Új legális drogok

A régi drogoknak van annyi előnyük, hogy legalább ismertek a rövid és hosszú távú hatásaik. Az új legális drogok azonban ettől sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mivel még a veszély mértékét sem ismerjük.