Csodák

Dolgok, amiket Isten tett. Események, melyeket saját kezével formált. Imádságok, melyekre Ő maga adott választ. Olyan tények ezek, melyeket sokan képtelenek feldolgozni, ugyanakkor emberek millióinak az életét határozzák meg nap mint nap. Bizonyítékok ezek Isen munkájáról!!!

Isten ereje mindent megváltoztat

"A mai napig emlékszem, a Szent Szellem egyik pásztorban végzett különleges munkájára. Egy régi barátomról van szó, akit az Úr a feleségével együtt újított meg a szolgálatban. Ricardo Saavedra pásztorról beszélek.

Azonnal meggyógyultam

 Több csodát is átéltem az életemben Istennel, sokat lehetne róla írni! Az első, egy gyógyulásom:
 

Homoszexualitás nélkül

Amikor Mexikóvárosban voltam, egy alkalommal a homoszexuálisok felé prédikáltam. Sokan jöttek előre és megvallották, az ilyen jellegű bűneiket. Egyszer csak egy férfi jött fel a színpadra, ahol álltam. Levette az övét, otthagyta és bűnbánattal imádkozott, Istenhez, hogy szabadítsa meg a homoszexualitástól.

Isten az élet Ura!

  Mint minden ifjú házaspár, mi is elterveztük, hogy hogyan szeretnénk, ha a gyermekeink születnének. Mindenképpen kis korkülönbséget szerettünk volna a gyermekeink között.

Legyőzni a halált

Mulamba Manikai feleségével és fiával, Kinshasa Mikondo kerületében, a Lumbi utcában lakott. Szomszédaiktól és családjuk nagy részétől eltérően, keresztények voltak. Amikor Mulamba meghallotta, hogy Kinshasa belvárosában összejövetelek lesznek, ahol egy Amerikából jött ember fogja Isten igéjét prédikálni, úgy szervezte át munkáját, hogy részt tudjon venni.

A csodák ideje nem járt le!

Mielőtt megismertem a mi Urunkban a Gyógyítót, a családom nyolc tagját veszítettük el. Halállal végződő betegségek különös sorozata kísértett a családban. Harminckét esztendőn keresztül valaki mindig beteg volt az enyéim közül. E hosszú időn keresztül, a betegség árnyéka sohasem hagyta el az otthonunkat.

30 évnyi dohányzás után

14 éves voltam, mikor rászoktam a dohányzásra. Vagányságból csináltam, hogy nagyobb legyek az osztálytársaim szemében. Később, mikor elkezdtem dolgozni a fodrászatban, csak márkás cigarettát szívtam, mert jó érzés volt tudni, hogy megtehetem. Szüleim nem tiltották, hiszen édesapám is dohányzott.

Szabadulás a drogtól és a prostitúciótól

Egy alkalommal, mikor a rabságról, a szenvedélybetegségről prédikáltam, előrejött egy hölgy a színpadhoz. Többféle drogot hozott oda és letette. Kérte, hogy imádkozzam vele, Isten szabadítsa meg a drog rabságából. Imádkoztunk és teljesen megszabadult. De elmondta azt is, hogy ő prostituált és sztriptíztáncosnő. Ezzel kereste a pénzét és jól élt belőle.

Tartalom átvétel